Kicsit beszélgessünk a félelemről.
Amikor az ember bizonytalan saját képességeiben, akkor fél. A bizonytalanságot az események feletti kontroll hiánya okozza. A kontroll hiányának kialakulása visszavezethető arra, hogy nem ismerjük a másik “játékos” következő lépését.
A játékelmélet sokat foglalkozik a kérdéssel. Pozíciónkat és következő lépésünket elsődlegesen az határozza meg, hogy mi magunk versengő vagy együttműködő magatartást tanúsítunk-e. Amennyiben versengő magatartást tanúsítunk, úgy törekszünk olyan lépést tenni, ami maximalizálja nyerési esélyeinket. Ez törvényszerűen azzal jár, hogy a másik képességeit leértékeljük, ezáltal a sajátunkat felértékeljük.
A versengő magatartást mindig bizalmatlansági indítvány a másik féllel szemben, ám nagyon sokszor nem kerülhető el. Ha feltételezzük, hogy a másik szintén versengő magatartást követ, akkor biztosan veszítünk, ha mi magunk együttműködő stratégiát részesítünk előnyben.
Az együttműködő stratégia kialakításához szükséges a bizalom a másik fél irányában. Ha a bizalom megkérdőjeleződik vagy eleve nem létezik, akkor egy versengő magatartású ember könnyen mutat paranoid hajlamot vagy skizoid pozícióban való átmeneti megragadást.
A paranoid hajlam azt jelenti, hogy saját bizonytalanáságából adódóan valótlan dolgokat feltételez a másik viselkedésével kapcsolatban. Elvárja, hogy a partner átveri majd őt és ezért ellenségként tekint rá. Szinte törvényszerű, hogy ez a félelme azt generálja majd, ő tegye meg azt a lépést, amit a másikról feltételez, ő verje át a másikat. Amennyiben ez átmeneti állapot, tehát csak egy-egy emberrel kapcsolatban fordul elő, akinek viselkedésére nem tud kontrollt gyakorolni, akkor paranoid hajlam, ha állandósul, akkor válik patológiássá a dolog és alakul ki paranoia.
A patológiás állapot egy-egy konkrét eset generalizálásából alakul ki, vagyis adott egyén kiterjeszti konkrét eseti tapasztalatát környezetére. Konkrét tapasztalata természetesen szubjektív. Ha válaszreakciót produkált már hasonló helyzetre, tehát ő maga már elkövette azt a reakciót, amit épp a másikról feltételezett, akkor szükséges, hogy kognitívan értékelje viselkedését, visszaigazolja azt. Gyakori visszaigazolási mód a racionalizálás, amely csak tovább erősíti a hajlamot, hiszen immár szubjektíve bizonyítékot nyert, hogy helyesen cselekedett. Ha ebből a megoldásból nyeresége származik, akkor ez hajlamosítja, hogy hasonló bizalmatlansági helyzetben, hasonló megoldást nyújtson.
Minél többször történik meg ez a kognitív visszaigazolás, annál nehezebbé válik, hogy felismerje saját félelmét, saját ártó szándékát.
Paranoid hajlam az érzelmileg instabil embereknél gyakrabban megjelenik. Skizoid pozicióba akkor fordul át a dolog, ha dühkitörésekkel kompenzálja saját bizonytalanságát. Ha mindehhez félelem társul, akkor szinte bizonyos a fenyegető magatartás vagy a bosszúállás.
Hatalmi helyzetben az ilyen ember saját félelmét erőviszonyból érvényesíti. Nem törekszik együttműködésre, hiszen beteges én-képe nem engedi meg a saját érzelmi instabilitásával való szembesülést, de gyakori az is, hogy kognitívan nem képes konstuktív megoldást kialakítani krizíshelyzetben. Ekkor a számára legegyszerűbb megoldási alternatívát érvényesíti, bosszút áll.
Ennek a pozíciónak legnagyobb veszélye, hogy az illető nem ismeri fel én-képének torzulását, így nem is kér segítséget, mert meggyőződése, hogy helyesen cselekszik. A segítő szakmát ellátókkal szemben szintén bizalmatlan, tudatlannak tartja őket, saját betegségtudattal nem rendelkezik.
